furcsa

 2010.03.20. 23:08

Tegnap elmentünk öten, megjegyzem öt, mások által csinosnak ítélt 25 év körüli lányzó. Úgy terveztük, hogy bemegyünk a mélypont nevezetű beülős kocsma, presszó v ki minek nevezi helyre. Többen is kerestük előtte a hely telefonszámát a neten, de sajnos vagy nem lehet megtalálni, vagy tényleg nincs fent telefonszám helyfoglalás céljából. Szóval odamentünk péntek este, - csúcsidőbe- a helyre, hátha lesz szerencsénk és lesz asztal, vagy ha mégse, akkor álldigálunk kicsit mint ahogy azt máskor már megtettük és majd csak lesz valahol egy asztal. Be is megyünk, semmi meglepetés, hely az nincs 5 főre. levesszük a kabátot, mire az eddig meglehetősen szimpatikus és segítőkész  és jófej stb felszolgáló Dani (asszem, de ha nem, bocsi) kérdezi h miben segíthet. Én naív már azt hittem, h a fogyasztás felől érdeklődik, mire rá kellett jönnöm, hogy nem. Konkrétan közölte, hogy teltház van és hogy tűnjünk el innen. mi van?! fogyasztani akartunk, pénzt költeni erre kidobnak? és még ki is oktat, hogy legközelebb foglalni kéne helyet. arra a kérdésemre meg hogy jó, akkor milyen számon tehettem volna meg ezt, rámutatott a pulton álló pénztárgép oldalára ragasztott árlistára, hogy oda van írva alulra. jaa, hát köszi, sokkal jobb! Szóval, asszem egyszer s mindenkorra a Mélypont (holott kimondottan szerettem ott a bodzás fröccsöt és a fényt) egy életre elásta magát nálam! Ágyő bodzás fröccs.

A másik megdöbbenésem erre az éjszakára az volt, amikor a zenés-táncos szórakozóhelyen, ahol kikötöttünk a belvárosba úgy 4 körül elkezdett a pultos lány standolni. ezzel még semmi bajom nem lett volna. az összes töményes palackból kiöntötte az arany áron mért égetett szeszt (na nem arra kell gondolni hogy az összeset egybe) felírta a mennyiséget és vissza a palackba. és így sorba mindet. Nem tudom, jót tesz-e ez mondjuk a Jack Denniels-nek, hogy esténként ki-be öntögetik. Arról meg nem is beszélve, hogy milyen ízvilág kerekedett ki a sok-sok tömény egy-két cseppjéből ami a mérő edényke falára ragadt és összekeveredett, majd visszaöntődött a palackba. mondjuk a jager után a whisky nem biztos h semleges maradt. Ez normális, bevett szokás egyébként?

Címkék: szórakozás alkohol buli szokás mélypont

A bejegyzés trackback címe:

https://darkhoney.blog.hu/api/trackback/id/tr811855630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása