Aznap reggel, már amikor kiléptem az ajtón más volt az érzés, mint szokott. - törés a mátrixba - Ami furcsa volt, hogy nem fáztam - pedig 6 előtt még fázik az ember lánya- jóval korábban indultam el, és pont időre értem a tömegközlekedési eszközömhöz. A rádióba pont az egyik kedvenc dalom szólt és lévén hogy senki nem volt az utcán - igen, hat előtt még a jobb érzésüek visszafekszenek aludni még egy kicsit - énekeltem a dalszöveget és nem csak úgy kicsit, hanem fennhangon. Ez azért nagy dolog, mert nincs jó hangom. Tehát biztosítottam, hogy a környéken senki ne tudjon tovább aludni. Szóval, beértem a munkahelyemre, a kedvenc munkatársam megállt előttem és megkérdezte, hogy elmegyek-e vele délután vérvételre?! Kérdezem tőle, hogy mi van?! délután vérvétel, én eddig mindíg csak reggel mentem. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy jó lett volna ha van ilyen korábban is, mennyi korán kelést spóroltam volna meg magamnak?! Úgy tűnik kiült ez az arcomra, mert gyorsan helyesbített, hogy nem vérvételre, véradásra akar menni. Jaa, az más. Hallotta reggel a rádióba, hogy a Vöröskereszt központjában aznap véradás lesz és nagy szükség lenne 0-ás vérre, mert abból kevés van és hogy ő pont az, és szeretne jót tenni és hogy kísérjem el, mert egyedül nem biztos hogy elég bátor lesz. Na jólvan, ránéztem a kiscsajra - vasággyal 40 kiló- mondtam neki, hogy jó elkísérem, de biztos hogy adhat ő vért?! Persze-persze hajtogatta. Azért biztos ami tuti, Kiscsajnak vázoltam hogy mire számíthat. Na ott hirtelen elbátortalanodott. Hogy nem csak néhány csövecskével vesznek lee?!?! Hát nem! Húú,nem baj, meg akar menteni 3 életet és különbenis ki akarja próbálni hogy milyen meginni ilyenkor egy doboz sört, mert neki azt mondta valamelyik haverja h az olyankor nagyon üt! - micsoda elkötelezettség a jó mellett, mi?! :), azért szeressük ám a kiscsajt- no jó, odaértünk, természetesen az orrunkig nem láttunk, ezért eltévedtünk először, de megtaláltuk a VörösKereszt központot, a 1051 Budapest, Arany János utca 31. szám alatt. (amúgy minden hónap utolsó csütörtökén van ott véradás.) Beléptünk az ajtón és megcsapott az a Labor szag, ami mindíg van a vérvételes helyeken. Megcsapta az orromat és közöltem Kiscsajjal, hogy lehet hogy már a szagától és az emlékektől rosszul leszek, úgyhogy nem biztos hogy az elejétől a végéig támogatni fogom... Na akkor regisztráció stb. kitöltötte a kis papírjait, amikor hirtelen megszállt valami és gyors elhatározást tettem. Adok én is egy tasakkal! Eddig vették, az nem tetszett. Most adok, hátha az jobb. a lelkemnek mindenképp. Miközben töltöttem ki a donor lapot, morális problémáim lettek - remélem így mondják, ha nem bocs. Ok, hogy én oda adom a vérem, de mi van akkor ha egy általam arra érdemtelen embernek adják oda?! teszem azt olyannak, aki sokat ártott másoknak, gyilkos, vagy bármi olyant tett és olyan ember aki az én értékítéleteim szerint nem értékes?! - igen, tudom a szöveget, hogy minden élet érték stb, de ez így nem teljesen igaz. ez a bajom ám a szerv donorsággal is. na de lapozzunk.

Szóval, kitöltöttem a papírkámat, kiálltuk a sorunkat, én álltam előre. Amúgy meglepően sokan voltunk ott. Megszúrták az ujjacskámat és fájt! Olyan agresszív nővér szúrta a próba izé miatt az ujjakat, azt hittem bepisilek, komolyan. Utánam jött kiscsaj, és az agresszív nővérnek feltűnt hogy meglehetősen apró lányka. Mondta neki, hogy menjen be soron kívül a doktorbácsihoz beszélgetni. Mikor kijött le volt görbülve a szája, mert nem engedték hogy vért adjon, mert nem volt 50 kg. Én meg jónehány éve meghaladtam már az 50 kg, és a gyors teszt eredményem is szupi volt, úgyhogy ideális donor lettem. na onnan már nem volt visszaút, csapdába estem. Meg mondjuk elszánt is lettem, a jó ügy, meg minden. Na dumáltunk a dokival kicsit, aztán küldött tovább. Ahhoz képest hogy én csak elkísértem egy olyan embert aki mint kiderült nem is adhat vért, egész "soká" jutottam. Le kellett feküdni, jött egy aranyos nőci, aki magyarázott közbe. mondta, hogy kicsit fájni fog amikor az a vastag tű megszúr. Megszúrt. és nem kicsit fájt. ezt jeleztem is a nőcinek,hogy kicsit?! enyhe csúsztatásnak éreztem a dolgot, na. de nem vészes ám, kibírható. folyik, folydogál, beszélek - mint normálisan amikor zavarban vagyok- egyszer csak csipogás, majd megjelenik egy másik nővér, h segítsen -e. segíteni?! mibe!? tök jól vagyok. erre kiderült hogy nem folyik a vérem. Akkor gyorsan leszídtak, hogy amikor tudom hogy vért jövök adni akkor előtte a nap folyamán sokat igyak. nem mondtam hogy én még 10 perce sem tudtam, hogy vért fogok adni, nem hogy a nap elején, kérem...! Na ennek a csipogásnak köszönhetően elkezdték cseszegetni a kezem - szépen belilult- de kijött az a szenya végül. Üldögéltem utána még néhány percet abba a vicces székbe, majd elengedett a néni, én büszke voltam a saját tasakomra, ő meg elégedett, mert kigyötörte belőlem. :D Eszegetem a jól megérdemelt mogyorós specimet, amikor észre veszem, hogy egy nő annyira fehér lesz, hogy az már szinte zöld! komolyan, nagyon durván nézett ki. nézegettem már korábban is,hogy tutira nincs ő se 50 kg, de ő átment a vizsgálaton. Nagyon rosszul nézett ki és nagy felbojdulást keltett. ezért inkább tényleg ne menjen olyan ember aki nem bírja, mert nem játék. Ápolgatják a nőcit, egekbe a lába, borogatják, vérnyomást mérnek stb, amikor egy nagy puffanás. Mint egy liszteszsák, úgy eldőlt egy másik ember. És tudod mi a durva?! Hogy ő még a közelébe se volt annak, hogy vért adjon! Egész egyszerűen elájult szegény. Én nem ájultam el, és irtó büszke vagyok magamra. Tudom ajánlani mindenkinek hogy adjon vért, persze csak aki bírja, mert jó érzés. Nem a folyamat és az utánna lévő percek, hanem a tudat, hogy olyat adtál, amit nem tud ellopni senki és csak arra tudják felhasználni, amire te is szántad, nem vándorol át másnak a zsebébe.