Újra sokat olvasok. Régebben voltak időszakjaim, amikor faltam a könyveket. Most megint ezt az időszakot élem, szükségem van rá. Jobban fel tud tölteni egy jó könyv, mint egy átmulatott éjszaka a barátokkal (ezt most ne úgy vegyétek, hogy az nem jó, de az időleges. Utána megint itt marad az a fene nagy üresség, ami elől újabban eszeveszettül menekülök. Azonban, azoknak a könyveknek, amiket mostanában olvasok hoszabb és mélyebb hatása van. Gondolatokat ébreszt, szemlélet-, és nézőpont váltást eredményez. Egy jobban sikerült éjszakától ilyen mély és maradandó változásokat nem várhatsz el, vagyis, általában nem.)  Egy-egy könyvből sok erőt lehet meríteni. Aki erőt és gondolatokat szeretne egy könyvtől, annak bátran tudom ajánlani Wass Albert és Márai Sándor könyveit. Ez a két férfi tudott valamit az életről. Wass Albert könyveiből árad a nyugalom, az egyszerű emberek vallásos tisztelete és szeretete egymás és a természet iránt. Most ne a maszlagra gondoljatok, nem az. Egyszerű emberek, egyszerű élete, tiszta gondolkozásmódja és értékítélete és megannyi megszívelendő gondolat. Nem vagyok vallásos ember, sose voltam az. De amikor az Ő könyveit olvasom, ott egész egyszerűen megszáll valami utánozhatatlan nyugalom. Amikor az Ő gondolatait olvasom Istenről és az Ő nagyszerűségéről akkor valahogy megváltozik minden. Mástól ezt eddig nem tudtam elfogadni. Sőt, végighallgatni se nagyon.

Márai pedig olyan tökéletesen ismerhette az emberek lelkének legmélyebb bugyrait, hogy az már-már félelmetes. Egész egyszerűen imádom a mély lélektani regényeit. Hogy tudhat ilyen sokat a nőkről, az emberekről úgy általában? A férfiak, és meg kell hogy mondjam a saját magunk - nők - számára is kiismerhetetlen lelkünkről és gondolatainkról?! Félelmetes.

Wass Albert, az Elvész a nyom című regényének köszönhetően visszanyertem a hitemet, hogy minden embernek és történésnek meg van a maga értelme. Eleve elrendelt céllal vagyunk, és ezt a célt Isten (vagy kinek mi más megoldás tetszik) adta nekünk és vigyáz arra, hogy be tudjuk teljesíteni azt. Mindenkinek meg van a maga feladata, amikor világra jön. Csak van, amikor a feladat nem talál meg minket, elkerül. Van, hogy nehéz a feladatot megtalálni, beteljesíteni. De így, vagy úgy megtalál minket a saját feladatunk. Ez után a regény után közvetlenül olvastam, vagyis még olvasom Az Igazi - Judit és az utóhang című regényt. Félelmetes amit ez a férfi tudott a nőkről. A női gondolatmenet és gondolkodásmód tökéletes ismerője volt. Nem lettem volna a felesége, az biztos. Ő is ír a feladatról. Ebben egy pap mondja az egyik főhősnőnek, hogy neki az lehetett a feladata, hogy ezt a nehéz szerelmet átélje, legyen társa egy olyan férfinek akinek erre abszolute nincs szüksége, csak kötelességből vállalja. Az egyik gondolat, ami nagyon megragadt bennem, az hogy nincs Igazi! Nincs olyan hogy abban az egy emberben megvan minden, amit keresel. És igaz, mennyire igaz! Igen, biztos h van benne az ideális képből vmi, esetleg több vmi is, de a többi az megalkuvás, vagy bele képzelés. Én is hittem azt hogy megtaláltam az igazit. Láttam magunkat lakást berendezni, esküvőn is talán, tudjátok az ilyen tipikus lány víziók. És most, kezd bebizonyosodni hogy nem jött össze. Vele nem. Igen van benne abból amit keresek és szükségem van rá, de valami miatt mégse lett tökéletes se az én és főleg az ő részéről. De ez itt most nem is lényeges.

Sokáig azt hittem, hogy az én feladatom az, hogy írjak az embereknek, segítsek nekik eligazodni a világban. Tudom, nagyképűnek hangzik de én szentül meg voltam erről győződve, hogy én azért lettem, hogy segítsek. Aztán bepillantást nyertem az újságírók világába és csalódnom kellett bennünk. Láttátok a Hírek szerelmeseit?! Na én olyasmi szerettem volna lenni mint Tally Atwater. Aki mögé lát a dolgok mögé és megmutatja azokat. De előre megvett tartalmú cikkeket nem akartam írni, úgyhogy más után kellett nézzek. Így elvesztettem a miértemet, sajnos. És most itt állok, és nincs meg a miértem és a kiértem is változni látszik. Csak tudjátok félek ám. Mert mi van akkor, ha megint rosszul ítélem meg a célt? Az a baj, hogy abban a bizonyos könyben a főszereplők sokasága csak idős korába tudja meg hogy igenis volt célja az életének és hogy mi is volt az. Én pedig sokszor éreztem azt, hogy nekem sietni kell valamiért előre.

Szóval, meg kell keresni a célt vagy legalább hagyni hogy megtaláljon minket és megvalósítani azt! Lehet az egy nehéz szerelem, nehéz élet, egy új élet "létrehozása", aki reményt ad sokaknak majd, valami találmány, vagy egy egyszerű porszemnyi élet ami valahogy mégis előremozdítja a világ dolgait. Ha lehet hinni Wass Albertnek és Márai Sándornak, akkor még nekem is van reményem. Mert a célunk megtalál és beteljesítjük és van úgy, hogy észre se vesszük azt...De én akkoris tudni szeretném, hogy mi lehet a miértem!