Immáron 1 éve keresek kisebb-nagyobb lelkesedéssel és intenzitással munkát magamnak, illetve itt volt egy kisebb csúsztatás, mert egy évvel ezelött még a boldog főiskoások életét éltem, csak 26-ától kerültem vissza ebbe a szarba, amit életnek hívnak a perverzebbek, és azok akiknek még soha nem jutott ki a jóból. (tudom, én a nagy mákosok közé tartozom, hogy nekem volt szerencsém a boldog diák évekhez) 5 nap híján 1 éve vagyok a "szakmában". Azóta dolgoztam is már, de akkor is kerestem, szóval ha a szakmában eltöltött szakmai tapasztalati időmet nézzük, már nem vagyok pályakezdő! Ez idő alatt találkoztam olyannal, aki leszarta miért vagyok ott, aki még arra sem méltatott, h az önéletrajzomat átfussa holott ő hívott be, voltak 10 perces interjúim is és voltak órássak is. Szóval láttam már sok mindent, de ezzel nem leszek egyedül szerintem. De, és itt jön a lényeg, már nem először találkoztam olyan interjúztatóval aki meglepett. Nem a kérdéseivel, vagy bármi ilyesmivel, hanem azzal, hogy jobban izgult, mint ÉN! Pedig az nem semmi, el lehet hinni. Lehet, hogy fejlődök?! Össze-vissza vihorásztak, beszéltek jobbra-balra minden félét, pont úgy ahogy én szoktam :D De ennek ellenére jól eldumáltunk mind két esetben, legalábbis szerintem. A héten kiderül hogy ők hogy gondolkoztak minderről, remélem végre nekem is "leesik valami".