Egész biztosan állítom, hogy a mi ,19 lakásos házunkban megtalálható jelenlegi társadalmun pontos mása kicsibe. Vegyük is sorra, hogy mi jellemzi manapság Magyarországot, szerintem.

Van a lakóházban egy család, annak is az eléggé morózus és agresszív falkavezére, ami meglepő módon a férj. A mi házunkban mindenki felírja szépen a vízóra állását -önbevallás- egy papírra és eljuttatja a közös képviselőhöz, aki innen, fogalmam sincs hogyan de eljuttatja az illetékes helyre és mi meg kapjuk a vaskos számlákat. Na mármost, ezzel nem is lenne semmi baj. De! Az imént említett férfi kitalálta, hogy őt bizony meglopják, mert többet fizet mint kéne és hova tűnik a különbözet? Ezt be is tudja bizonyítani! Érdekes módon ennek az ellenkezőjét meg a másik fél tudta bebizonyítani, oly annyira, hogy még a rendőrség is neki hitt. Tehát ügy lezárva, semmi törvénybe ütköző nem történt, de mégsincs. Nagydarab, dühös és buta férfi feldühíti a hozzá közelálló, hasonlóan nagy méretűeket, hogy verjük ki attól a személytől a pénzt, akinél feltételezi - de rajta kívül senki más - hogy ott van nála. Kergetőznek, szitkozódnak stb. Hol itt a párhuzam? Ott, hogy mostanában sajnos mindenki ezt csinálja. Mert mit látunk? Vannak a narancsosok, akik azt skandálják, hogy a szekfűsök megloptak, meglopnak és továbbra is meg fognak lopni titeket. Erre, a nagydarab, butácska hímek és nőstények kisebb-nagyobb csapata elindul, hogy kiverje azokból a pénzt, vagy bármit amit feltételeznek hogy ott van náluk, még akkor is, ha csak átvitt értelemben is. Kezdődik a kergetőzés, szitkozódás, a dobálózás ezzel-azzal. Tulajdonképpen mindenki ezt csinálja, aki nyíltan politizál, csak annak nem a tettlegesség a lényeg, hanem a másik megbántása, összetiprása. Mi a vége? Ugyan az mindkét esetben. Irtó sok perköltség és még jobban utálja egymást a két oldal, mint az incidenst megelőzően.

Van nekünk egy középkorú, egyedülálló nőnk is, akinek irtó sok a szabad ideje. Régebben tanított, de mostmár ez nem igazán vehető észre. Ő tipikusan a "hatalom" ellen lázad. Neki tök mindegy mi van, de ami van az rossz. Nem jó ez, nem jó az, de hogy mi kéne? azt nem mondja ám meg. Ugyan az. Jön kedves Szíjjártó úr és közli, hogy ez szar, az szar, de hogy mi kéne? és hogyan? na az titok ám.

Ugyan ennél a nőnél maradva. Kijelentette, Ő nem csinál semmit. Tényleg nem, ugyanis sok ezer forint hátraléka van közösköltségbe, de az ő lepcses szája a legnagyobb, ha panaszkodásról és a ház hiányosságainak felsorolásáról van szó. Volt egy gödör, állítólag patkányok ásták (hiszi a piszi). kb 1 méterre az ablakjától, ami tulajdonképpen már a másik lépcsőház alatt van. Átjött hozzánk, hogy márpedig mi azonnal intézkedjünk, hívjuk fel akit kell, mert ez így tarthatatlan. Erre megmutattuk neki a nyilvános hirdetőtáblán, hogy melyik számot hívja fel. Majd felháborodottan közölte, hogy csak nem gondoljuk, hogy majd ő a saját pénzét erre költi?! Hmm ez érdekes. Neki van problémája, tudja hogy lehetne elhárítani  a problémát, de egy harmadik embertől várja el azt -akinek mellesleg marhára semmi köze nincs az ügyhöz- hogy oldja meg Helyette! Hát hülye ez?! Ez is olyan ismerős szitu, csak kicsit nagyobban. Ott vannak Viktorék, akik nagyon-nagyon szeretnének megint a csúcson lenni. Önmaguktól nem tudták megoldani, ezért Ott a nép, úgyis instabil, szarban van és dühös is, na meg egész jó buli. Alapon felbőszítették őket, hogy helyettük oldják már meg azt, hogy takarodjanak el a szekfűsök a sunyiba. A kettő között annyi a különbség, hogy az első esetben mi nem voltunk birkák, a másodikban sajnos minden nemzeti ünnepet tönkre tesznek az ország agresszív birkái.

Ami pedig az országunkat leginkább jellemzi, az az irigység. Volt egy füge fa, amit egyik szomszéd ajándékozott a másiknak, mert jóban voltak. Ez a kapcsolat megromlott. Mindkét szomszéd rendszeresen szedte a termést, ami a kapcsolat megromlása után már nem volt olyan egyértelmű. Az ajándékozott azt gondolta, hogy mivel a fa neki lett ajándékozva, ezért az övé minden egyes füge. Az ajándékozó pedig továbbra is úgy vélte, hogy neki is van abban a fában része, és a termés egy részére igényt tart. Ezen jól össze vesztek. Kié legyen a potya füge?! a megoldás a következő lett: Ajándékozó fogta magát, kiment a fához, - ami mellesleg a járda melletti pici föld részen állt- amíg az ajándékozott nem volt otthon és elkezdte letördelni az ágait, egészen addig, amíg szerencsétlen fa úgy nézett ki mint akit elkapott egy tornádó. A fa törzsének a vastababb, megkínzott része éktelenkedett, mellette a ledobált fa ágak. Hát igen, ez is megvan nagyban. Nem adsz a nyereségből? Jólvan, akkor tönkre teszem és senkinek se lesz jó! Ha nekem szar, neked még szarabb lesz!

Igen, szeritnem most ez az országunk. Mindenki paranoiás, úgy gondoljuk, hogy minket csak meglopnak, holott ezt csak mi látjuk. Ha van vmi bajunk, elvárjuk, hogy más oldja meg, de nekünk marhára ne kelljen semmit se csinálni, se vállalni. Még akkor se, hogyha mi tisztességesek lennénk, akkor lehet hogy egy hangyányit könyebb lenne. Semmi sem elég jó. De az még mindíg titok, hogy mi lenne a jó. És irigyek vagyunk. Végtelenül irigyek. A másik munkájára, sikerére, életére. Elszomorító, de ez az Országunk. Szerintem.