Vajon megérzi a másik fél, amikor megcsalják? Szerintem igen. S ha érzi, de nincsen rá kézzel fogható bizonyítéka - mert ugye az emberek és főleg a nők ilyen esetben csak a szemüknek hisznek és még néha annak se- akkor meg miért nem lépnek?  Egyik nap láttam egy filmet, ami vígjáték, kicsit van benne nő alázás is, de attól még jó film. Az egésznek az volt a végkicsengése - számomra - hogy egy párkapcsolatban van-e olyan hogy én ezt az embert érdemlem vagy nem?! Ki dönti el és ki döntheti el, hogy ki kicsodát "érdemel"? Eldöntheti-e azt az egyik fél, hogy a másik nálánál jobb embert érdemel és ennek érdekében szakítson vele? Szerintem mindenkinek joga van eldönteni hogy neki a másik fél megfelel-e, vagy sem. De ha az egyik már úgy gondolja, hogy neki más kéne, valami új akkor viszont el kéne mondani a másiknak azt. És most vissza is térhetünk a kiinduló ponthoz, a hűséghez. Tegyük fel azt, hogy elég nyilvánvalóvá válik mondjuk a nőnek, hogy a férj hát hogy is mondjam, félre kefél, de kézzel fogható bizonyíték az nincs, csak utalások. De nem lép, nem mer lépni. Mi játszódhat le a fejébe?! 1, nem akarok egyedül maradni. 2, ááá, biztos csak túl reagálom 3, az én hibám 4, nem vagyok neki elég jó 5, örüljek hogy egyáltalán szóba áll velem és végül 6, ezt érdemlem!

Ilyen márpedig nincs! Nincs olyan, hogy nem érdemlek jobbat, nincs olyan, hogy jó ez nekem és szemet húnyunk. Hol van a méltóság, és hol van a lehető legjobbra való törekvés? ezt nem csak párkapcsolatra, hanem úgy önmagában az életre értem. Nem azt mondom, hogy felelőtlenül kell keresni a legjobbat és eldobni mindent ami nem tűnik annak. Csak folyamatosan keresni kell jobb állást, jobb lehetőséget, jobb lakást és esetenként jobb társat is.