Kegyetlen ez a világ. A nagy kegyetlenségeket, amiket elkövetünk egymás ellen, mind ismerjük. Sajnáljuk a több száz embert aki földönfutó lesz egy-egy borzalmas eseményt követően. Sajnáljuk, s ha tudunk segítünk, mert van bennünk emberség, empátia. Viszont ez a tulajdonság még a legjobb, legtanultabb emberből is kiveszik, ha valamilyen okból saját magát, vagy gyermekét védi egy vélt, vagy valós veszélyforrástól. Még akkoris, ha az történetesen az addig szeretett férj és Apa. 

A történet egyszerű. A házaspár kapcsolata megromlik, elválnak. A férfi mindent otthagy a nőnek és a lányának, mindent amit addig felépített, összegyűjtött. A nő - aki a büszkeségében sértett, mérges és az egész eseménysor kirobbantója, de gyáva mert a válópert nem ő adta be végül- elkezdi elidegeníteni a leányukat az apától. Nem tudom hogy szánt szándékkal, vagy alapos megfontolásból történt-e, de a vége az hogy apa kicsi szerelme csak néha látogat el apuhoz. Egyre jobban ihasználja az apát a leány, ahol csak lehet. Apa csak addig kell amíg meg nem veszi a drága csizmát. Majd már ez sem kell. Nem tudom miért de a leány elmaradozik, nem látogatja meg aput. Nem hívja, nem üzen. 

Apu telefonál, s üzen is. Amit kap cserébe, az elutasítás, megjegyzések és letolás. 

Apu már nem telefonál, nem üzen. Reméli majd lenyugszanak a kedélyek, hátha hiányozni fog a kicsi szerelmének. Hiszen olyan nagy volt kettejük között a szerelem még régen, hogy ez nem múlhat el. 

Már eltelt 10 év. Apu nem tud semmit a nőről, se a már nővé lett leányáról.