Védőoltás

 2009.11.13. 20:37

Ma reggel megkaptam a H1N1 elleni védőoltást. Utólag belegondolva nem is bánom, hogy a szezonális influenza elleni védőoltást nem kaptam meg egyik patikába se, mert ha még azt is belém nyomják akkor nem tudom, hogy egyáltalán működőképes lennék-e. A szuri maga nem volt vészes karonként egy szúrás, ezer forint a nővérnek (még jó, hogy a nagybecsű ország zseniális szavazói leszavazták a vizitdíjat és nem fizetünk az orvosi ellátásért, ugye?) és kész. Kicsit szédölögtem, de ez mondjuk érthető, hiszen belém döftek két tűt 1 percen belül... 1 óra múlva elkezdtek fájni a vállaim, ahol belém nyomták, majd zsibbadni kicsit. Semmi gáz gondoltam, leültem az ágyamra, kinyújtott lábakkal üldögéltem és kockultam néhány órácskát. Majd eszembe jutott, hogy megszomjaztam, nosza gondoltam elszaladok egy pohár bodza szörpért. Csakhogy - és most jön a lényeg - a lábam egész egyszerűen nem bírt el és akkorát estem, mint egy liszteszsák! puff! Meg se tudtam kapaszkodni. Nem is emlékszem hogy mikor estem el utoljára előre felé. Seggre az Ok, évente egyet legalább beiktatok. De hogy pofára?! :) Amúgy megijedtem rendesen. Vajon ez a védőoltás miatt van, hogy azóta mindkét lábam zsibbad és bizonytalanul állok (pedig kellemetlenül józan vagyok jóideje) és a kezeim fájnak és micsoda meglepi, azok is zsibbadnak. Szóval, jótanács azoknak, akik úgy döntenek beoltatják magukat. Ne munkaidő elött közvetlenül tegyék ezt, mert ha más is így reagál rá, mint az én elfuserált szervezetem, akkor nehéz nap elé fognak nézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://darkhoney.blog.hu/api/trackback/id/tr451523378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Csabai 2009.11.14. 00:00:19

Tiszteletem Mindenkinek!
Mielőtt bármiről is beszélünk, előbb beszéljünk a lényegről, miről is van szó? Minden magyarázatot, mint kutató leírtam már áprilisban, ajánlatos az alábbi linken
www.gmrgroup.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=155:sertesinfluenza-ah1n1&catid=20&Itemid=12
elolvasni. Ha nem megy a www.gmrgroup.eu főoldalán megtekinthető!
Mindenkinek további jó egészséget kivánok! Dr. Csabai Zsolt Ph.D.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2009.11.14. 09:26:28

Dr. Csabai egy kolbász, ne higgyetek neki!
süti beállítások módosítása