Újra sokat olvasok. Régebben voltak időszakjaim, amikor faltam a könyveket. Most megint ezt az időszakot élem, szükségem van rá. Jobban fel tud tölteni egy jó könyv, mint egy átmulatott éjszaka a barátokkal (ezt most ne úgy vegyétek, hogy az nem jó, de az időleges. Utána megint itt marad az a fene nagy üresség, ami elől újabban eszeveszettül menekülök. Azonban, azoknak a könyveknek, amiket mostanában olvasok hoszabb és mélyebb hatása van. Gondolatokat ébreszt, szemlélet-, és nézőpont váltást eredményez. Egy jobban sikerült éjszakától ilyen mély és maradandó változásokat nem várhatsz el, vagyis, általában nem.)  Egy-egy könyvből sok erőt lehet meríteni. Aki erőt és gondolatokat szeretne egy könyvtől, annak bátran tudom ajánlani Wass Albert és Márai Sándor könyveit. Ez a két férfi tudott valamit az életről. Wass Albert könyveiből árad a nyugalom, az egyszerű emberek vallásos tisztelete és szeretete egymás és a természet iránt. Most ne a maszlagra gondoljatok, nem az. Egyszerű emberek, egyszerű élete, tiszta gondolkozásmódja és értékítélete és megannyi megszívelendő gondolat. Nem vagyok vallásos ember, sose voltam az. De amikor az Ő könyveit olvasom, ott egész egyszerűen megszáll valami utánozhatatlan nyugalom. Amikor az Ő gondolatait olvasom Istenről és az Ő nagyszerűségéről akkor valahogy megváltozik minden. Mástól ezt eddig nem tudtam elfogadni. Sőt, végighallgatni se nagyon.

Márai pedig olyan tökéletesen ismerhette az emberek lelkének legmélyebb bugyrait, hogy az már-már félelmetes. Egész egyszerűen imádom a mély lélektani regényeit. Hogy tudhat ilyen sokat a nőkről, az emberekről úgy általában? A férfiak, és meg kell hogy mondjam a saját magunk - nők - számára is kiismerhetetlen lelkünkről és gondolatainkról?! Félelmetes.

Wass Albert, az Elvész a nyom című regényének köszönhetően visszanyertem a hitemet, hogy minden embernek és történésnek meg van a maga értelme. Eleve elrendelt céllal vagyunk, és ezt a célt Isten (vagy kinek mi más megoldás tetszik) adta nekünk és vigyáz arra, hogy be tudjuk teljesíteni azt. Mindenkinek meg van a maga feladata, amikor világra jön. Csak van, amikor a feladat nem talál meg minket, elkerül. Van, hogy nehéz a feladatot megtalálni, beteljesíteni. De így, vagy úgy megtalál minket a saját feladatunk. Ez után a regény után közvetlenül olvastam, vagyis még olvasom Az Igazi - Judit és az utóhang című regényt. Félelmetes amit ez a férfi tudott a nőkről. A női gondolatmenet és gondolkodásmód tökéletes ismerője volt. Nem lettem volna a felesége, az biztos. Ő is ír a feladatról. Ebben egy pap mondja az egyik főhősnőnek, hogy neki az lehetett a feladata, hogy ezt a nehéz szerelmet átélje, legyen társa egy olyan férfinek akinek erre abszolute nincs szüksége, csak kötelességből vállalja. Az egyik gondolat, ami nagyon megragadt bennem, az hogy nincs Igazi! Nincs olyan hogy abban az egy emberben megvan minden, amit keresel. És igaz, mennyire igaz! Igen, biztos h van benne az ideális képből vmi, esetleg több vmi is, de a többi az megalkuvás, vagy bele képzelés. Én is hittem azt hogy megtaláltam az igazit. Láttam magunkat lakást berendezni, esküvőn is talán, tudjátok az ilyen tipikus lány víziók. És most, kezd bebizonyosodni hogy nem jött össze. Vele nem. Igen van benne abból amit keresek és szükségem van rá, de valami miatt mégse lett tökéletes se az én és főleg az ő részéről. De ez itt most nem is lényeges.

Sokáig azt hittem, hogy az én feladatom az, hogy írjak az embereknek, segítsek nekik eligazodni a világban. Tudom, nagyképűnek hangzik de én szentül meg voltam erről győződve, hogy én azért lettem, hogy segítsek. Aztán bepillantást nyertem az újságírók világába és csalódnom kellett bennünk. Láttátok a Hírek szerelmeseit?! Na én olyasmi szerettem volna lenni mint Tally Atwater. Aki mögé lát a dolgok mögé és megmutatja azokat. De előre megvett tartalmú cikkeket nem akartam írni, úgyhogy más után kellett nézzek. Így elvesztettem a miértemet, sajnos. És most itt állok, és nincs meg a miértem és a kiértem is változni látszik. Csak tudjátok félek ám. Mert mi van akkor, ha megint rosszul ítélem meg a célt? Az a baj, hogy abban a bizonyos könyben a főszereplők sokasága csak idős korába tudja meg hogy igenis volt célja az életének és hogy mi is volt az. Én pedig sokszor éreztem azt, hogy nekem sietni kell valamiért előre.

Szóval, meg kell keresni a célt vagy legalább hagyni hogy megtaláljon minket és megvalósítani azt! Lehet az egy nehéz szerelem, nehéz élet, egy új élet "létrehozása", aki reményt ad sokaknak majd, valami találmány, vagy egy egyszerű porszemnyi élet ami valahogy mégis előremozdítja a világ dolgait. Ha lehet hinni Wass Albertnek és Márai Sándornak, akkor még nekem is van reményem. Mert a célunk megtalál és beteljesítjük és van úgy, hogy észre se vesszük azt...De én akkoris tudni szeretném, hogy mi lehet a miértem!

Címkék: wass albert életcél márai sándor feladat miért? maszlag beteljesülés

Pasilógia

 2009.09.13. 23:48

Lányok, nők, asszonyok! Emeljük fel hangunkat annak érdekében,hogy hozzanak nekünk létre egy hiteles és használható pasilógiát! Ebben benne lenne az, hogy melyik pasi fajta mit miért és hogyan csinál. Mindent meg lehet tudni a könyvekből, netről. Azt miért nem, hogy az adott egyed mondjuk miért csal meg, mi is kell neki igazából, mit akar tőled és meddig? Igen, tudom, minden tapasztalat kérdése. De ha nincs rá idő? A legtöbbünknek az életében akad 1-2 normális férfi, a többiért nem kár. Csak akkor van a bibi, ha azt az 1-2 példányt értelmezzük félre, rontjuk el vagy vmi miatt nem jön úgy össze, ahogy az kéne.

Benne lenne az is, hogy minden férfi disznó-e?! mert tapasztalataim szerint most úgy áll, hogy azok. Mert nekik szokásuk az, hogy egyszerre van a régi és az új "projekt". Hogy lehetnek a "teremtés koronái" ennyire gyávák??? Ha nem érzik jól magukat az adott nővel, akkor miért nem állnak oda és mondják meg őszintén, hogy kevés vagy te már nekem. Nem. Akkor elkezdenek vadászni és amikor a másik már atom biztos, na akkor esetleg oda állnak. De akkor se biztos, nehogy azt higyjétek ám! Sunyi alakokkal állunk ám szembe. A legszarabb pedig az, hogy szükségünk van rájuk. A kérdés az, hogy tényleg szükségünk van-e?!

Címkék: férfi hazugság párkapcsolat pasi megcsalás sunyi

Amikor már nem számítasz rá

 2009.09.07. 00:31

Sokszor mondták nekem azt, hogy minden akkor fog velem megtörténni, amikor nem is várom, nem keresem és nem remélem. Mondjuk ez az előtt volt nagy mondásuk az ismerőseimnek, amikor még kerestem a pasit, a szerelmet és az Ő-t. Ez is pont akkor jött össze, amikor nem is gondoltam rá. De ez más tészta.

Már fél éve munkát keresek, már fel is adtam kicsit, úgy gondoltam, hogy senkinek se kellek. Így úgy döntöttem, h iskolába fogok járni. Igaz, csak hétvégén. Egész héten vártam, hogy csörrenjen a telefonom, vártam az értesítést, hogy felvettek-e vagy sem. De a telefonom csöndbe maradt, egész héten. Nagyon letörtem. Ma, vasárnap pedig a telefonom csöngése keltett 10 körül. Az egyik Hr-es lányzó volt az egyik általam megpályázott pozíciónál felvételiztetett. És, képzeljétek el, nyertem! Felvettek. És mikor történt az egész? Amikor nem is számítottam rá. Vasárnap nem számít ilyenre az ember, így én se. Egész nap happy voltam. 

Este pedig beneveztem egy on-line poker versenyre. Már az első 10 leosztásba elég szar helyzetbe hoztam magam, a zsetonjaim jelentős részét elveszítettem, de mint a siccs! na, ott satufék és onnan csak biztosra mentem. Kivártam és bejött. Sorra bejött minden - majdnem minden. És mi történt? Nyertem! Ott is nyertem.

Szóval Fortunának nagy köszönet mára és nagy puszi. Szóval a csüggedőknek csak annyi, hogy nem szabad feladni, mert egyszer mindenkire rámosolyog a szerencse. Legyen az munka, szerelem, bármi, csak ki kell tudni várni. ja, és néha be kell vállalni az All In -t :D

Címkék: munka verseny szerencse all in póker sors fortuna nyertem on line poker

Everest értékelés

 2009.08.29. 20:36

Mostanában ellepnek minket az on-line pókertermek és azoknak a jobbnál-jobb reklámjai. Én is kipróbáltam már néhányat. A legjobb kétség nélkül a PokerStars, bár ott nincs túl sok free játék ahol valódi pénzt lehet nyerni. Ha van, akkor meg elég "kemény munkával" lehet azt megszerezni, de ez nem problélma. Ami viszont probléma, az maga az Everest on-line pókerterem és kaszinó. Az Everesten az a rendszer, hogy a verseny kezdeténél nem vagy bejelentkezve, kizárnak. Ez nem baj, hiszen a PokerStarson sokaknak "hobbija", h csak regisztrálnak aztán oda se tolják az arcukat. A baj az, hogy a verseny egésze alatt kidobálják az embereket ha kiülnek. A szabályban benne van az, hogy aki hoszabb ideig kiül, azt kizárják a versenyből. De azt nem írták oda, mennyi az a hoszabb.

Ami miatt született meg ez a bejegyzés, mert tegnap nagyon-nagyon zabos lettem rájuk. Sit&Go versenyen indultam és majdnem az egész verseny ideje alatt az első háromba voltam. Már több mint 2 órája tartott a verseny és még nem volt szünet. Egy perc se. Bejutottam a döntő asztalra, ekkor úgy döntöttem, adok magamnak néhány perc szünetet. Gondoltam ekkor már nem érvényes az a szabály, hogy ha nem vagy aktív kizárnak. Hát elmentem megmozgatni magamat. Kb 5 perc elteltével tértem vissza, mire az várt, hogy kizártak, mert nem vagyok elég aktív!!!! Emberek, vezettem!!! ha ez nem elég aktív, akkor mi?! szóval, én soha többé nem fogok Sit&Go versenyen indulni az Everesten, tanácsolom, hogy ti se tegyétek! Megjegyzem, a PokerStarson ezt is meg tudták oldani, csak ezeknek nem sikerült.

Címkék: verseny póker pokerstars everest póker verseny on line póker sit&go

Boom De Ya Da!!!

 2009.08.22. 23:16

Viszonylag sokat nézem a Discovery channelt (ugye milyen gizda vagyok?! :D) és régi kedvencem ez a dal. Nézzétek és terjesszétek mert JÓÓ! :) És legfőképp azért, mert a világ tényleg csodálatos.

 

Címkék: zene tv reklám világ discovery channel csodálatos boom de ya da szép a világ discovery ének csodálatos világ

Elvan a gyerek, ha játszik! :)

 2009.08.16. 17:59

Ma strandon voltam a szüleimmel. Ellabdázgattunk elszkálgattunk, aztán egyik alkalommal egyedül mentem be a medencébe, mert ők nem bírják a tempót. Épp ott sziszergek be az irtózatosan hideg medencébe, amikor látom, hogy mellettem egy lányzó hasonló helyzetbe van, mint én csakhogy ő már benne áll a medencébe, de reszket, mint a nyárfa levél. Jól kiröhögtük egymást. Majd elkezdtünk beszélgetni és jót beszélgettünk a lányzó a középiskolás éveinek az elején jár, én már megszereztem az első diplomám. Sacc volt közöttünk úgy 8 év, de ez nem volt baj, hiszen ő komolyabbnak tűnt mint a kortársai, én meg hááát, azt mondják rólam, hogy megakadhattam a tiniségbe egy-egy megnyilvánuláom alapján. Dumálgattunk labdáztunk aztán ennyi, mindenki ment a saját napozójára. Majd kis idő múlva mentem vissza a vízbe, mert én nem vagyok hajlandó fél óránál tovább aszalódni a napon. Neem, az nem én vagyok. Lehet hogy ezért nem vagyok lebarnulva?! Lezuhanyoztam, mert tényleg baromi hideg volt a víz és máshogy nagyon sokáig tart belemászni. Elkezdtem magamat locsolgatni, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve bele ugrottam a medencébe. Hozzá teszem, ilyen már vagy 6 éve nem csináltam. Nagy lelkendezve elmeséltem ezt újdonsült strand társamnak és úgy felbuzdult, hogy azt mondta nosza, menjünk ugrálni. Onnantól kezdve vagy egy órán át ki a medencéből és vissza ugrás. Olyan izomlázam van, de annyira jó volt! Komolyan. Olyan jól csinálhattuk ezt az ugrálást, hogy elég sokan kedvet kaptak hozzá. Volt két anyuka, akik hosszas önunszolás után mertek bele ugrani a medencébe, de beleugrottak és élvzték. Szóval, mindenkinek tudom ajánlani, hogy amikor strandon van, felejtse el néhány percre, hogy hány éves, a korához képest milyen elvárásokat kéne teljesítenie és ami a legfontosabb, ne vegye észre az irigykedő tekinteteket akkor amikor éppen bombát kezd ugrani a medencébe! Mert JÓÓÓ!

Címkék: viselkedés bomba medence strand fiatalság bolondság ugrás

Tökéletes lángos Budapesten!

 2009.08.10. 17:53

Imádom a lángost! Nem tudok sok jobb "mobil" ételt a lángosnál. A roppanós - nem túl száraz- tészta, a tejföllel és sajttal, no meg egy lehelletnyi fokhagymával egész egyszerűen felülmúlhatatlan. Dunaújvárosi diákéveim alatt sok lángost ettem meg, a bulik után ez volt a záró-, és néha a főszám. A Vasműben dolgozóknak köszönhetően ott már 4 óra után kicsivel nyitva volt a lángosos, ami Újvárosban a legfinomabb lángost csinálta. Lediplomáztam (de minek?!) és azt hittem ezzel véget is ért a fincsi lángoshoz való hozzájutás. De NEM!!! Ma megtaláltam a legfinomabb lángosost. De komolyan.

A Klinikáknál leszálltam a metróról és a kijáratnál megcsapta az orromat a frissen sült lángos fenséges és utánozhatatlan illata. Elintéztem az elintézni valómat és mivel szép idő volt, úgy döntöttem sétálok kicsit az Üllői úton, ami mondjuk nem a legszívderítőbb séta helyszín, de jó volt ez nekem, ugyanis így ki tudtam küszöbölni a lefelé mozgólépcsőzés kínját és közben el tudtam fogyasztani a lángosomat. 360 forint volt a sajtos tejfölös, ami olcsó. Ennek tudatában kicsit féltem, hogy olyan immel-ámmal megkent borzalmas sajttal megszórt low cost-os lángos lesz, de NEM! Ez egy tökéletes lángos volt. Olyan nagy volt, hogy két kézzel kellett fogni és még úgyis lelógott. A tésztája kellemesen vékony, tökéletesen átsütött, de nem kiszárított a széle pedig roppanós. Nem sajnálták le a tejfölt se róla. Ami pedig kiemelendő, hogy nem kutyult tejfölt raktak rá, hanem igazi tejfölt. Nem volt higítva, semmi csak tejföl! A sajt pedig... hmmm. Elő szokott fordulni, hogy egy amúgy tökéletesnek induló lángost tönkre tesznek vmi Zs kategóriás borzalmas sajttal. Ebben az esetben a sajt megkoronázta ezt a csodát. Jó vastagon meg volt szórva, és érezni lehetett a sajton, hogy normális minőségű frissen reszelt (valószínű trappista) sajt volt. Kértem rá fokhagymát is, annak ellenére, hogy nem vagyok oda érte normális esetben, de a lángoshoz hozzá tartozik a fokhagyma is, na. Ezt mondjuk kicsit megbántam, mert a fokhagymát se sajnálták le róla (miért is tennék?!) és az utolsó néhány harapásnál már fájt a fokhagyma. Azóta is ezzel az ízzel küzdök és bűzlök tuti, de megérte! Egész egyszerűen tökéletes volt. Minden lángos barátnak csak ajánlani tudom a Klinikák metró megálló mellett álló kicsiny, fehér lakókocsit és a fantasztikus lángosukat! (mellesleg kürtöskalácsot is árulnak, asszem az lesz a következő:D ) Vegyétek és egyétek, mert jóóóó!

Címkék: teszt ajánló kritika étel lángos dunaújváros élménybeszámoló üllői út klinikák tökéletes lángos diák évek

Mega?sztárok alkotásai

 2009.08.09. 14:02

Egész egyszerűen imádom a zenét és a táncot. Főleg az olyan zenékért rajngok, amit lehet énekelni ebből következőleg a zene, a szöveg és az előadó tökéletes összhangja tudja rám a legnagyobb hatást tenni. Valószínű ennek köszönhetően már az első adástól kezdve nagyon szerettem a Megasztárt. Az első évadban egyedül a nyertessel voltak problémám, az ezt követő évadokban és a végkimenetelben nem találtam túl nagy kivetnivalót. Akkor igazi zenészek is voltak a mezőnyben, igazi dalokkal, igazi élettel. De ez az utolsó... Néhány kivételtől eltekintve középszerű résztvevők lettek sztárolva, középszerű teljesítmények voltak istenítve. Mondjuk, amikor Király Viktor megjelent a műsorban és az első néhány adásban nyekergett egész egyszerűen idegbajt kaptam tőle, de változott, elkezdett felszabadult lenni, angolul énekelni (mert be kell vallani, az ahogy magyarul énekel háát inkább a hanyagolható kategóriába sorolható). Na, szóval kezdtem megszeretni és a végén nagyon örültem annak, hogy ő nyert. Nézzük meg a negyedik évadban szereplők által azóta "alkotott" izéket.

Sorra megszereztem a már megjelent alkotásokat. Legyen az csak egy dal, vagy egy egész nagylemez. Így találtam rá Hien Túl szép című dalocskájára. Első hallásra ismerős volt a zenei alap és a kezdés, eléggé hajaz Lady Gaga - Just Dance-ére. Nem baj, ettől eltekintve és az összes többi versenyben induló alkotással összevetve nem volt olyan rossz. Kellemes közepes a pop piacon. Egyszerű szövegecske, de legalább van benne némi ötlet, és talán még hosszas keresés után némi mondanivalót is fel lehet benne fedezni. (mondom, csak némi! de azért ott van) Egy 14-15 éveshez és az ő korosztályához mérten megfelelő mélységű és dallamú és tanulhatóságú nótácska lett, szóval nekik asszem jó lesz.

 

Bencsik Tamara nagylemeze meghallgatása elött nagy elvárásaim voltak. Úgy tartottam, hogy ennek a csajszinak igenis van hangja, tud énekelni és még az a bizonyos dög is megvan benne. Ezt számomra ez a felvétel bizonyította. Helyén voltak a hangok, jó volt az előadás és bátor volt sőt megkockáztatom élvezte is.

Szóval, valami ilyen, energikus, magával ragadó dolgot vártam tőle. Erre, kapok egy olyan albumot, ahol némelyik dalban a dögös nőstényördög szerepel lefolytott hanggal, néhol pedig a szenvedő, megtört lány. És az összes dalnál agyon hajlítgatja magát, túl van énekelve az egész. A dalszövegek - magyar sajátosság szerint - összefüggéstelen, semmit mondó szép sorok kupaca. Itt van a debütáló videóklipp, amiben hát igen, semmi más nincs csak hogy ő egy formás lányzó. Ez a klipp meg... inkább hagyjuk. Egy női énekes csak ribanc, vagy megalázott elhanyagolt lányzó lehet?! Na nemár, hogy erre legyen közönség?! Szóval, nagyot csalódtam.

Lakatos Krisztián egy aranyos, kissé túlsúlyos, de annál tehetségesebb emberke benyomását keltett bennem végig. Az ő tehetsége is inkább a komolyabb közönséget találja majd meg a későbbiekben, már az általa kedvelt dallamvilág miatt is. Ugyanis őt úgy könyvelték el, hogy ő a Swing énekes a megasztárban. Ennek köszönhetően az ő albumán régi slágerek lettek áthangszerelve és újra énekelve általa. Hibázás lehetősége kizárva, mert aki szerette a hangját, a stílusát annak ez a tökéletes választás. Szóval, aki szerette őt annak melegen tudom ajánlani az albumot, tényleg!

Fekete Dávid az elején még favoritom volt, mondván hogy szép hangja van, egyébként még mindíg szép a hangja, csak valahogy meguntam a pasit. Elkészült a nagylemez és a debütáló klipp is. Mondhatni a srác hozta a vártat.

 

Aranyos, színházba való dalok, kellemes hangszerelés és néhány dalba belecsempészett egy-két megasztáros kolléga. Szóval hallgatható bizonyos szituációkban, abban a bizonyos rózsaszín ködös részben, vagy talán amikor az ember leánya sorra majszolja a tábla csokikat és pusztítja a százas zsepiket akkor jó lélekemelőnek a feles mellé, de hogy normális esetben nálam non-stop ez szóljon elképzelni sem tudom. Musical énekes a pasi, nem vitás. Ha ügyes fiú, akkor megalapozta a karrierjét. (csak zárójelesen, de Lásd a Bereczki Zoltánt. Tudom, hogy neki nem ez volt az alap, mert sok Disney mesében ő énekel, és ő színész, de akkoris felfedezhető némi párhuzam kettejük karrierje között. Ő is kacsingatott még régebben a pop műfaj felé. Pl: Bereczki Zoltán - Száz év, vagy a Száguld tovább!  Neki a Jacko-s mozgás se volt elég anno a pop karrierhez. De ezeket hallgatva jobban jártunk, hogy maradt az eredetinél.)

Akitől mondhatni a legtöbbet vártam, az a győztes, Király Viktor volt. Először baromira nem csíptem, mondván hogy vissza jött, mert amerikába nem jutott semmire, pont mint a tesókája, a Linduska. Itt befut egy kicsit, aztán el is felejti jól ezt a pöttynyi országot itt Európa szívében. Na meg az sem vetett jó színt rá, hogy ez elött a Társulatban is próbálkozott, hát hogy is mondjam, nem nagy sikerrel. De aztán jól ledolgozta ezt a jókora minuszt, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy ő a favoritom. Szóval, adásról adásra jobb és jobb pasi és jobb és jobb előadó lett. Magabiztos, pofátlan. Meg is hozta a hatását, hiszen ő nyert és kapta a lemez szerződést, kocsit és 1 éves albérletet. Ez volt eddig a szép és jó rész. A rossz az sajnos a lemez. Botrányosan rossz. Ha nem figyelek oda, egyszerűen nem értem mit énekel, a zenei alapok átlagosak, mondhatni szürkén egyhangúak. Semmi különös nincsen ezekben a zenékben. Tipikus rádiós slágerszerzemény halmaz, a szörnyű dalszövegekkel. Jobban jártunk volna, ha vegyes albumot csinál, komolyan, mert ez nem gyerebe. Legalább ilyeneket vártam tőle, de nem. Itt debütáló klipp, hogy azért tudjátok miről magyarázok itten.

 

Hogy van az, hogy ha valaki jól és szépen és egyszerűen odaáll egy színpadra, akkor jól teljesít. Amint pedig eléri amit akar egész egyszerűen gagyit csinál?! Egyébként ez nem csak a magyar megasztárosok betegsége, ez mondhatni világjárvány. Ja, és ami nem elhanyagolandó, szinte ibztos, hogy miattuk vesztettem a póker versenyemben, ugyanis ők nyenyeregtek közbe. Ezt a hibát nem fogom elkövetni többet, az biztos.

 

Címkék: tv megasztár klipp nagylemez király viktor tóth lüszi lakatos krisztián fekete dávid hien bemutatkozó album

Végső elkeseredésemben és családi nyomásra beadtam a derekam és úgy döntöttem, keresek valami iskolát, vagy továbbképzést aminek segítségével néhány évnyi véres veríték és több százezer forint után végre el tudok helyezkedni valami normális munkahelyen, ahol egy normális és megbecsülésre méltó munkát végezhetek. Szóval, az elhatározás megvan. Igen, tanulni szeretnék esti, vagy levelező tagozaton, de mit?! Lehet újabb Okj, lehet harmaddiploma, bármi csak olyan oklevlet, képesítést adjon, ami használhatóés tényleg használható a közeljövőben. A kérdés csak annyi, hogy mi lehet ez?! Mi az a szakképzesítés amivel egész biztos hogy lesz munkám? Melyik az a felsőfokú szakképesítés ami a jövőben a magyar munkaerőpiacon keresett lesz? Nem akarok mégjobban túlképzett munkanélküli lenni. Most is az vagyok és nagyon nem tetszik. Nem jó dolog haszontalannak és feleslegesnek lenni ám. Szóval mi legyen? Igazából csak azt tudom, hogy a számokat nem bírom sőt a számok se engem. Tehát, inkább a humán irányt céloznám meg, csak hogy segítsek nektek a tanácsok adásához. ugye, milyen jó fej vagyok?! :D Várom a javaslatokat, de ha lehet hamarjában, mert a jelentkezési határidők vészenes közelednek. Sőt a pótfelvételi határideje a héten lejár. Ketyeg az óra. Segítsetek!!!!

Címkék: élet munka dilemma pénz szakma szakképzés okj felvételi továbbképzés munkahely munkaerőpiac pótfelvételi

Nyelvi nehézségek :)

 2009.07.23. 01:07

Rendszeresen játszom több on-line poker teremben is, mikor melyiken tudtam elég pénzecskét összenyerni, hogy aztán jól el tudjam veszíteni azt. De most nem ez a lényeg. Már rég szemezek a spanyol nyelvvel. Egész egyszerűen imádom a csengését, meg azt az energiát és úgy az egészet! Na meg, a legjobb Forma 1-es pilóta ugye spanyol (s aki még nem tudná, Fernando Alonso ez a fantastico pilóta) és innen is érkezett egy kis lelkesedés is. Na de vissza az eredetihez. Az egyik teremnél raktam fel magamról, illetve a pofimról egy képecskét. Ennél a teremnél folyamatosan irogatnak nekem minden-félne nemzetiségű emberkék sok-sok szép dolgot. Nem mondom, eszméletlenül jól esik, de miattuk nem tudok eléggé figyelni a leosztásokra, de valamint valamiért. Ezekben az esetekben a májam dagad, nem a pénztárcám :D Ami viszont feltűnt, hogy a Spanyolok elég rendszeresen találnak be. Nem kis meló pokerezni és szótárazni egy olyan nyelven érkezett hozzád szólásokat amit életedben nem tanultál! Válaszolni nem tudok, csak ilyen szólásokkal, amik ugye kompletten benne vannak a szótárba, meg írogatok nekik én angolul de ahhoz meg ők a süketek. Pedig de jó is lenne... simán meg lehetne csinálni azt, h ők írnak nekem spanyolul, és én válaszolok nekik angolul. Így két nyelvet is tudnék gyakorolni és tanulni! Szóval, a felhívás, amit még jó multkoriban tettem, hogy poker partnereket keresek, kibővült és a feltételek szigorodtak. Tehát: Spanyolul és Angolul beszélő póker partnereket keresek, akik nem vernek meg, ha csúnyán megkopasztom őket :D ja és ne tudjanak magyarul, ha kérhetem. Jelentkezni nálam lehet. Kemény lesz a Casting, érzem! :D

Címkék: játék spanyol angol poker poker partner

Koravén

 2009.07.03. 20:36

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy valami nem stimmelhet velem, ugyanis amit a kortársaim és a nálam fiatalabbak, jóval fiatalabbak! megengednek maguknak az egész egyszerűen felháborít. Komolyan. Az én készülékemben lenne a hiba? Én tényleg béketűrő vagyok, de az amikor utazok az amúgyis túlzsúfolt, levegőtlen, ember bűzben "fürdő" tömegközlekedési eszközön, ahol még ráadásul hozzám is tapadnak egyesek a gusztustalanul izzadt és büdös testükkel -remélem már át tudjátok érezni a frusztrációm mértékét- elkezd néhány pisis barna diákigazolványos, tizenéves kiscsávó a telefonjukon hangosan "zenét" hallgatni. Mármint, csak szerintük volt zene. Szerintem inkább vmi borzalom volt. Azt hallom csak, hogy vmi férfi vagy nő nyekereg valami borzalmas szintetizátoros zenei alapra, vagy csak csettingetésre. Ez nekem nem zene és önszántamból soha nem hallgatnák ilyet. Ok, ápolni kell a folkrólt meg jó az nekik ha többen hallgatják, de könyörgöm, ne így! Sőt, megkockáztatnám, hogy nem ezt a fajta zenét tartják ám nagyra azok a bizonyos, szörnyen okos kultúr tudósok. Tudom ám, hogy van erőszakos térítés de ne. Ne,ne,ne,ne,neeee! 

A másik kedvencem, hogy felszállnak a csini lányok, meg a csini fiúk és vagányul felpakolják a patáikat az ülőkére. Ezek nem gondolkoznak? Mit hisznek magukról? Ők se örülnének annak, ha a seggükön egy hatalmas lábnyom éktelenkedne miután felállnak a székről. Ja, és a kedvencem, hogy ha bármelyikre rászól valaki, akkor nekik áll feljebb. Ezektől várjuk el, hogy fellendítik az országot, és majd amikor mi már nem leszünk használhatóak akkor ők segítenek nekünk és tartanak el? Hát asszem szarban vagyunk, nagy szarba.

Címkék: budapest kritika tömegközlekedés fiatalok koravén

Meghalt Michael Jackson!

 2009.06.25. 23:40

Helyi idő szerint csütörtök délután életét vesztette a Jackó. Durva, múlt héten még arról olvastam valami cikket, hogy milyen balhéi voltak, melyik gyereket és szüleit hogy "hallgattatták el", melyik házassága mennyire volt igazi, meg valamit az orráról is irkáltak. Csupa lényegtelen izé, gondoltam ez most a nem sokára induló koncertturnéja miatti előzetes érdeklődés felkeltő semmitmondó híráradat része lehet. Akkor azt hittem, hogy még jónéhány évig ezt fogjuk olvasni hónapról hónapra, hogy most melyik gyerekkel és feleségével mit csinált vagy éppen mit nem csinált. E helyett, nem telt bele egy hét és már a halál hírét kell olvasnom. Állítólag a Los Angelesi házában egész egyszerűen megállt az 50 éve zakatoló szíve. Rohammentővel még kórházba vitték, de már nem volt mit tenni. Belegondolni is rossz, hogy mit érezhetnek a rajongók, akik már biztos megvették a már 12 éve várt turnét, ehelyett mehetnek a ravatalhoz. (balzsamozni már nem nagyon kell, gyorsan meglesznek vele- bocsánat a morbidságért) Azért ezt meg kell hagyni, hogy igenis jó zenéket csinált és akadt jónéhány jól sikerült videóklip is köztük. Szegényebbek lettünk egy ikonnal, bár abban biztos vagyok, hogy még az unokáink is tudni fogják, hogy ki volt ő. Egyébként ki is volt ő??? :S

Címkék: michael jackson michael jackson halál jackó

Profi?!

 2009.06.22. 23:53

Immáron 1 éve keresek kisebb-nagyobb lelkesedéssel és intenzitással munkát magamnak, illetve itt volt egy kisebb csúsztatás, mert egy évvel ezelött még a boldog főiskoások életét éltem, csak 26-ától kerültem vissza ebbe a szarba, amit életnek hívnak a perverzebbek, és azok akiknek még soha nem jutott ki a jóból. (tudom, én a nagy mákosok közé tartozom, hogy nekem volt szerencsém a boldog diák évekhez) 5 nap híján 1 éve vagyok a "szakmában". Azóta dolgoztam is már, de akkor is kerestem, szóval ha a szakmában eltöltött szakmai tapasztalati időmet nézzük, már nem vagyok pályakezdő! Ez idő alatt találkoztam olyannal, aki leszarta miért vagyok ott, aki még arra sem méltatott, h az önéletrajzomat átfussa holott ő hívott be, voltak 10 perces interjúim is és voltak órássak is. Szóval láttam már sok mindent, de ezzel nem leszek egyedül szerintem. De, és itt jön a lényeg, már nem először találkoztam olyan interjúztatóval aki meglepett. Nem a kérdéseivel, vagy bármi ilyesmivel, hanem azzal, hogy jobban izgult, mint ÉN! Pedig az nem semmi, el lehet hinni. Lehet, hogy fejlődök?! Össze-vissza vihorásztak, beszéltek jobbra-balra minden félét, pont úgy ahogy én szoktam :D De ennek ellenére jól eldumáltunk mind két esetben, legalábbis szerintem. A héten kiderül hogy ők hogy gondolkoztak minderről, remélem végre nekem is "leesik valami".

Címkék: élet munka interjú állás állásinterjú zavarban

Munkapiaci minikörkép

 2009.06.12. 22:15

Egész biztos vagyok abban, hogy mostanában rengeteg ember keres magának munkát. Lehet az friss diplomás, fissen érettségizett, munkába vissza álló anyuka, otthon unatkozó feleség, vagy egész egyszerűen reményt és állást veszített felnőtt. Szerény véleményem és tapasztalatom szerint, a jelenlegi munkaerőpiacba való bele-, illetve vissza kerülés nagyon-nagyon nehéz kicsiny hazánkban, akkor ha a dolgozni akarónak nincsen valamilyen különleges képessége, extra tudása, hatalmas szerencséje, vagy tudjam is én milye. Ez nincsen, akkor marad az olyan munka, amit a társadalom hát hogy is mondjam, nem tart éppenséggel sokra. (tudom, mert csináltam ilyet, de besokaltam abból, hogy mindenki utál és lenéz) Ha valakinek nem megy le a torkán az, hogy olyan munkát végezzen, amivel embereket kell átvágni, kijátszani, megalázni, téves és éppen hogy igaz információkkal rá venni valamire, akkor bajba lesz. És, ha nem akar éhen halni akkor meg kell tanulnia nagyot nyelni. Mert mostanában, a tapasztalataim szerint az ember keresős- beszervezős és az ezt-azt értékesítős munka a "menő", illetve többnyire ez van. Erre bárkit, mondom, BÁRKIT felvesznek, bármilyen iskolai előképzettséggel, hiszen fix bér nincsen, ha tudod csinálni csináld, ha nem akkor úgy maradsz.

Azt, pedig felháborítónak tartom, hogy a cégeknél senkit sem érdekel az, hogy ki milyen iskolát és hogyan végzett el, sem az, hogy amúgy, egyébként frankón meg tudná csinálni a feladatokat amik rá várnának az adott pozíció betöltésekor. A legtöbb állásinterjún, ahol voltam csupán beszélgettünk és bemondás alapján ítélték meg azt, hogy meg tudnám-e csinálni azt amire jelentkeztem. Akkor kérdem én: Mi alapján döntötték el azt, hogy kit vesznek fel?! Azt, aki a legszimpatikusabb, akinek a legszebb az önéletrajza, akinek a legjobb a beszélőkéje? Mi alapján?? Ha nincs próbafeladat, próba nap vagy akármi, akkor hogy?!

Ezt megcáfolandó, ma kaptam egy e-mailt az egyik potenciális munkaadómtól. Elég komoly házit adott, amikor elolvastam, nem tagadom először kikerekedett a szemem, de ez az amit elvárnék minden interjúztatótól. Ő biztos vagyok benne, hogy azt fogja felvenni, aki a lehető legjobban meg tudja oldani a feladatokat, nem azt, aki a legcsinosabb.

Címkék: munka interjú állás állásinterjú munkakeresés munkapiac munka vállalás

Mégse vagyok vesztes!

 2009.06.11. 23:19

Van diplomám, ebben az esetben még kellemetlen is, hogy kapásból kettő, de nincs munkám. Esze veszett módon keresek, de nem lelem. Semmi, de semmi nem úgy történt ahogy én azt elterveztem, vagy feltételeztem. Azt hittem, hogy csak én vagyok ekkora Lúzer! És most kiderült, hogy mégse!!! Találam egy filmet, ami -micsoda véletlen- az egyik kedvenc sorozatom (Gilmore Girls) főszereplőjének a filmje, név szerint Alexis Bledel-é egyszerűbben Rory-é! Pont erről szól. Pont rólam, azokról akikről nem jött össze egyből! Ebből pedig arra következtettem, hogy ha ebből filmet lehet csinálni, akkor ez nem egyedi bénaság, hanem igenis, sok-sok diplomást érintő probléma lehet! Komolyan jobb lett tőle, meg attól is, hogy megnéztem a Trailert.

 

 

Ugye?! :D

Címkék: film post grad alexis bledel diploma után

Magyar Nagydíj hostess

 2009.06.07. 15:56

Már 10 éve minden -na jó, majdnem minden - Forma 1-es futamot megnézek a tv-ben, ebből nem engedek. 3 éve pedig azt vettem a fejembe, hogy kint akarok lenni a Hungaroringen, a Magyar Nagydíjon, ahol a lehető legjobb pozícióba akarom tudni magam. Ez két féle képpen lehetséges, vagy a Super Goldon ülök, de ez még mindíg túl messze van és mellesleg elég drága. Vagy, és ami a legjobb lenne, ha hostessként dolgozhatnék ott. Hát ki tudna közelebb kerülni hozzájuk, mint az, akik mellett elsétálnak, aki tartja nekik a táblát, vagy sorfalat áll nekik?! Naná, hogy a hostess csajszik! Ezért akarok az lenni! Nem érdekel, hogy egész nap megsülök, nem érdekel, ha megfagyok és még az sem, ha nem kapok érte fizut, csak OTT LEGYEK! Ezért, ha valaki, bárki tudja hogy hol lesznek ilyen válogatások az írja meg nekem legyen olyan szíves. Biztosíthatlak titeket, nem vagyok egy bányarém, komolyan nem. Csak nem tudom, melyik rendezvényszervező, közvetítő cég foglalkozik ezzel. Köszi a segítséget :)

Címkék: munka segítség álom forma 1 hungaroring kérés formula 1 magyar nagydíj hostess hosztess

Jótanácsok

 2009.06.02. 23:47

Mostanában, nem tudom hogyan, de egyre többször világosodom meg. Úgy döntöttem, hogy ezeket megosztom kedves olvasóimmal, ne csak én legyek óóókos :D

Egy: ha nyersz pókeren, viszonylag sokat, menj távol a nettől, mert ha folytatod, el fogod veszíteni. minden nyereményedet, sőt még a többiből is talán. Nem okos dolog. Erre mondhatjátok, hogy maga a póker sem okos dolog, de hát ez van.

Második, Ne! ismétlem, ne vegyetek szendvicset a Délibe, ott oldalt. A minap kénytelenek voltunk ott venni vmi ehető dolgot, így sorba álltunk egy szendvicset is áruló izéhez. elöttünk egy külföldi férfi állt, aki kérte az eladót, h a hot dogjába csak majonézt kér. (hogy lehet egyáltalán majonézt tenni a hot dogba?! na mindegy) a lány, aki csak a mi gyönyörű nyelvünkön ért és "beszél" természetesen tele nyomta mustárral és ketchuppal a hot dogját. Adja oda neki, erre a pasi, hogy ő nem ezt kérte! A lány kurjant egy olyan embernek, aki megérti azt angolul hogy a pasi azt mondja : Only mayonnaise! Nehéz. Szóval, már a lány is érti, hogy eltolta. Erre megfordul, elő vesz egy szalvétát és gondosan letörölgeti a virslit meg a szendvicset, majd visszarakja az eredeti dolgokat és agyon nyomja majonézzel. Tehát, az ipse ugyan azt kapta, sőt tutira kapott még mustárt és ketchupot is, ugyanis a kifli már ivott abból. Fincsi lehetett :S Éppen ezért nem vettünk ilyen "összerakos" kaját ott, ki tudja még mik történhetnek ott a szendvicsekkel.

Harmadik: Ne egyél meg 10 perc alatt egy csomag kólás gumicukit. Eléggé émelyítő az érzés. Azt nem tudom, hogy más ízesítésű gumicuki is ezt a hatást váltja ki, de ez igen. Majd ha kihevertem ezt az élményt, tesztelem a többit is és megosztom a tudományos kísérletem végeredményét.

Címkék: póker tanács gumicukor

Vita

 2009.05.28. 00:55

Valahogy mindíg van két oldal. Legyen ez politika, párkapcsolat, bármilyen veszekedés, nézeteltérés, bármi. Van a pro és a kontra. Ezzel nincs is baj. Mert szerintem egy kiadós érv- ellenérv csata igenis jó! sőt, ez által a két fél még közeledhet is egymás felé. Az egymást, érvekkel meggyőzők között nincs utána sértettség, harag, rossz érzés. Nem kell az egyik félnek "győznie", elég az ha a másik legalább elfogadja azt, hogy lehet abban valami, amit a másik karattyol neki itt már percek óta. Nem kell megadnia magát, csak elfogadni azt, hogy nem csak az a nézet létezik, amit ő gondol. Vitázhatnak akár ideákról, igényekről, az egyik fél igazságáról, bármiről. De mostanában az emberekből kiveszett az a képesség, hogy megértsék azt amit a másik mondd neki. Hogy elfogadják azt, amit a másik mondd. Már sokszor a lehetőséget se adják meg egymásnak hogy elmondják mit is gondolnak. Vagy azért, mert mikor elkezdik, már olyan hangosan szídják egymást hogy ember nem marad higgadt, vagy azért mert egész egyszerűen nem is érdekli mit is akar mondani a másik és van az, amikor olyan sötétek, hogy csak azt tudják, hogy a másik az bizony hülye és még egy értelmes mondatot nem tudna összerakni magától, csak ismételgeti azt, amit egy másik kreált. Ennyire elbutultunk volna, hogy már egy "jót" se tudunk vitatkozni?!

Címkék: vita birka butaság veszekedés ellentét

Beteges?

 2009.05.23. 01:18

Volt egy életem. Egy meglehetősen jó, gondtalan, kiegyensúlyozott, kicsi burokban fejlődő világom. Aztán, ez egy csapásra megszűnt létezni, illetve darabokra tört. Mára, már csak emlékfoszlányaim maradtak. S lassan, azok is kezdenek eltűnni. Minden, ami jó elmúlik. Tudom, aminek kezdete van annak vége is, de én nem akarom a végét, nem akarom az újat! én a régit akarom, mégpedig most! Sajnálom, hogy nem dokumentáltam mindent aprólékosan és sajnálom, hogy ellopták őt, az emlékeimmel. és gyűlölöm, hogy nem tudtam megmenteni a világom.

Próbálok újat létrehozni, de soha nem lesz olyan jó, tökéletes és egyszerű. Már minden bonyolult és tökéletlen. és alig van segítség...

Címkék: depresszió

Lomtalanítás bentlakókkal

 2009.05.20. 11:51

Lomtalanítás LESZ nálunk. Úgy volt meghirdetve, hogy csak két nap múlva lehet kipakolni a kacatokat az utcára, de már 2 napja ellepi a járda szélét a sok szemét. Egész egyszerűen olyan, mintha valami gettóba járkálna az ember gyereke. Ahogy elkezdett összegyűlni némi lom, úgy megjelentek a guberálók is. Ezzel még nem lenne semmi bajom. De ők, nem aprózzák el. Összegyűjtik több napon keresztül a számukra értékes kacatokat és velük alszanak, hogy másnap ne veszítsenek időt és kacatot se. Komolyan rám hozzák a szívgörcsöt mikor jövök haza félhomályba és megmozdulnak egy-egy kidobott ágyon vagy szekrénybe. Tavaly az erkélyünktől kb 10 méterre volt a bázisa az egyik roma családnak. Hogy milyen patáliát csaptak, amikor el kellett osztani a szarjét?! Pedig nem is fém, többnyire csak bútor és az is a rosszabbik fajtából való. És igen, ez alatt a durván 1 hét alatt nem alszom éppen nyugodtan, és még boltba se megyek szívesen, főleg nem sötétedés után. Tudom, ezek "csak" sztereotípiák és nem vesznek el semmit, mert amiből ők válogatnak az senkinek se kell. De minek az utcán aludni a kacatokkal???

Javaslat: kedves lakótársak, ne a lomtalanítás elötti 3 napba pakolgassák ki a cuccaikat, tudom hogy már rég útba volt, de az a 2-3 nap már nem oszt, nem szoroz. Mert ha nincsenek kit kacatok, akkor nincsenek bentlakóink se. Nem hiszem el, hogy ez csak engem zavar!

Címkék: budapest utca szemét lomtalanítás guberálók

Szeretek könyveket olvasni. Helyesnek tartom, a kötelező olvasmányokat, mert így legalább évente legalább 1-2 könyvet el kell olvasnia a diáknak. 1-2 éve rákaptam Wall Albert regényeire. Be kell, hogy valljam, először furcsa volt, hogy nem a párbeszédekre épít, mint a mostani regények többsége. Rengeteg nála a leíró rész. Egész egyszerűen imádom, ahogy egy tájat, vagy csak a szelet le tudja írni. Olyan érzékletes és olyan egyszerűen szép, hogy már-már borzongató. Ezen kívül a regények mondanivalója is megragadott. Nem vagyok hívő ember, de amikor az ő könyveit olvasom, valahogy mégis azzá válok egy kicsit. Olyan bölcsességgel van tele mindegyik könyvet, hogy ha csak egyet olvasna el mindenki és meg is fogadná ezeket, akkor más lenne az országunk. Amiért ez a bejegyzés pedig megszületett, az a következő rész. Ez az Elvész a nyom című regényéből való.

"Mert a hazugságvól gyűlölet lesz mindig, ezt tanuld meg, Jonel, s a gyűlöletből halál, pusztulás és szegénység. Amíg igazságunk volt, addig békességünk is volt, mert az igazság és békesség, az ugyanaz. De ahol nincs igazság, ott békesség se lehet. Nekünk pedig most nincsen igazságunk, Jonel, mert amit ma odalent összekiabálnak az emberek, az minden, csak nem igazság. Az lehet politika, az lehet harag, az lehet irigység, az lehet elfogultság, az lehet butaság, az lehet szenvedély, gyűlölet, kapzsiság, minden: de nem igazság. És ezért van háború és ezért lesz pusztulás, nagy-nagy szegénység és sok-sok nyomorúság. És örvendek, hogy vén vagyok már és nem érem meg azt, ami jön. De fáj a lelkem azokért, akik még fiatalok és erősek és akik el kell pusztuljanak mielőtt az életüket beefejezhetnék, mert eltévesztették az igazságot. És még csak nem is tudnak róla, Jonel, nem is tudnak róla! Hazugságra tanították őket az iskolában és gyűlöletre, igazság és jóindulat helyett. Verje meg az Isten azokat, akik ezt tették velük...!"

Csak gondoljatok bele ebbe az idézetbe, mennyire aktuális ez ma is és mindig az is marad. Tegnap este volt a Tv2-n a Húsz év című műsor, ahol Bárdos András Eperjess Károllyal beszélgetett. Eperjess Károly azt mondta, hogy az igazság az, ami Istennek tetsző. Csak az a baj, hogy mostanában már senki nem tudja, hogy mi is tulajdonképpen az igazság és még azt sem, hogy mi tetszene Istennek. Az a baj, hogy már túl sokan használják marketingre és kampányra Őt és ez szerintem nem igazán tetszene neki. Hogy is van ez?

Hibás elképzelés

 2009.05.12. 02:40

Nem titok, nincs munkám, már március 27. óta. Ha nincs munkája és nem hallgató az illető, akkor ugye a Tb-t sem fizetik utánad, ezért még az autó se tud nyugodtan elgázolni. Ezért, úgy döntöttem, hogy regisztráltatom magamat, mint munkanélküli friss diplomást. El is mentem 30-án a központba. Egy lány futószalag sebességgel adta ki az embereknek, hogy ki mikor és mit csináljon. Így történt ez velem is. Néhány gyors kérdés után adott egy időpontot április közepére, hogy akkor lesz egy tájékoztató amit meg kell hogy hallgassak és akkor majd állományba fognak venni visszamenőleg. 2 hét eltelt, munkahely még mindíg nincs. Elmentem a tájékoztatóra, ami röpke 2,5 óra alatt le is zajlott, kitöltöttünk rengeteg papírt, majd kaptam egy újabb időpontot május elejére! Szuper mondom magamban, végre elkerülök egy olyan emberhez, aki talán tud nekem abban segíteni, hogy hogyan legyek hasznos, végre. De nem. Egy nagyon kedves és rendes hölggyel volt találkám, aki megállapította hogy havonta mennyi járadékot kaphatok, majd ő adott nekem egy újabb időpontot Április végére! Tehát, számoljunk utána. 2 hónapot eltökölünk, mire eljutok odáig, hogy végre beszélhetek valaki olyannal, aki talán tud kiutat a helyzetemből. 2 hónapon keresztül fizetik nekem a semmiért a mellesleg nem sok, de potya pénzt. Kérdem én: nem lenne mondjuk célszerűbb megfordítani ezt a rendszert? Nem lenne célravezetőbb talán munkát találni, átképezni vagy bármi, azokat, akiknek nincs munkája? Miért jó az államnak az, hogy több hónap semmiért fizet nekem? Mert csak április végére kell - ez esetben nekem tennem bármit is, hogy ez a járandóság ne szűnjön meg? Nekem speciel Normális munka kéne, nem potya pénz! Ebben segítsen a kedves Munkaügyi Központ és az állam.

Címkék: munka állam munkanélküli munkakeresés agyrém időhúzás munkaügyi központ

A következő évi terv

 2009.05.10. 13:30

Világ életemben terveztem. Az egy másik dolog, hogy a tervek sokszor változnak és sajnos az is jellemző, hogy nem úgy szoktak változni, ahogy az nekem tetszik. De, az biztos, hogy a 2010-es Magyar Nagydíjon ott leszek a futamon és hogy ezt tetézzük, a Super Gold egész hétvégés jegyét fogom kiváltani. Mondjuk annyira nem bánnám, ha valakitől kapnék egyet, de a cél, hogy olyan munkám legyen, aminek segítségével megengedhessem magamnak ezt! Szép álom, mi?! Ezen kívül még van néhány aktuális tervem is, de azok vagy nem publikusak, vagy már az egészet b.szhatjuk.

Lakóházunk, kis országunk

 2009.05.02. 23:20

Egész biztosan állítom, hogy a mi ,19 lakásos házunkban megtalálható jelenlegi társadalmun pontos mása kicsibe. Vegyük is sorra, hogy mi jellemzi manapság Magyarországot, szerintem.

Van a lakóházban egy család, annak is az eléggé morózus és agresszív falkavezére, ami meglepő módon a férj. A mi házunkban mindenki felírja szépen a vízóra állását -önbevallás- egy papírra és eljuttatja a közös képviselőhöz, aki innen, fogalmam sincs hogyan de eljuttatja az illetékes helyre és mi meg kapjuk a vaskos számlákat. Na mármost, ezzel nem is lenne semmi baj. De! Az imént említett férfi kitalálta, hogy őt bizony meglopják, mert többet fizet mint kéne és hova tűnik a különbözet? Ezt be is tudja bizonyítani! Érdekes módon ennek az ellenkezőjét meg a másik fél tudta bebizonyítani, oly annyira, hogy még a rendőrség is neki hitt. Tehát ügy lezárva, semmi törvénybe ütköző nem történt, de mégsincs. Nagydarab, dühös és buta férfi feldühíti a hozzá közelálló, hasonlóan nagy méretűeket, hogy verjük ki attól a személytől a pénzt, akinél feltételezi - de rajta kívül senki más - hogy ott van nála. Kergetőznek, szitkozódnak stb. Hol itt a párhuzam? Ott, hogy mostanában sajnos mindenki ezt csinálja. Mert mit látunk? Vannak a narancsosok, akik azt skandálják, hogy a szekfűsök megloptak, meglopnak és továbbra is meg fognak lopni titeket. Erre, a nagydarab, butácska hímek és nőstények kisebb-nagyobb csapata elindul, hogy kiverje azokból a pénzt, vagy bármit amit feltételeznek hogy ott van náluk, még akkor is, ha csak átvitt értelemben is. Kezdődik a kergetőzés, szitkozódás, a dobálózás ezzel-azzal. Tulajdonképpen mindenki ezt csinálja, aki nyíltan politizál, csak annak nem a tettlegesség a lényeg, hanem a másik megbántása, összetiprása. Mi a vége? Ugyan az mindkét esetben. Irtó sok perköltség és még jobban utálja egymást a két oldal, mint az incidenst megelőzően.

Van nekünk egy középkorú, egyedülálló nőnk is, akinek irtó sok a szabad ideje. Régebben tanított, de mostmár ez nem igazán vehető észre. Ő tipikusan a "hatalom" ellen lázad. Neki tök mindegy mi van, de ami van az rossz. Nem jó ez, nem jó az, de hogy mi kéne? azt nem mondja ám meg. Ugyan az. Jön kedves Szíjjártó úr és közli, hogy ez szar, az szar, de hogy mi kéne? és hogyan? na az titok ám.

Ugyan ennél a nőnél maradva. Kijelentette, Ő nem csinál semmit. Tényleg nem, ugyanis sok ezer forint hátraléka van közösköltségbe, de az ő lepcses szája a legnagyobb, ha panaszkodásról és a ház hiányosságainak felsorolásáról van szó. Volt egy gödör, állítólag patkányok ásták (hiszi a piszi). kb 1 méterre az ablakjától, ami tulajdonképpen már a másik lépcsőház alatt van. Átjött hozzánk, hogy márpedig mi azonnal intézkedjünk, hívjuk fel akit kell, mert ez így tarthatatlan. Erre megmutattuk neki a nyilvános hirdetőtáblán, hogy melyik számot hívja fel. Majd felháborodottan közölte, hogy csak nem gondoljuk, hogy majd ő a saját pénzét erre költi?! Hmm ez érdekes. Neki van problémája, tudja hogy lehetne elhárítani  a problémát, de egy harmadik embertől várja el azt -akinek mellesleg marhára semmi köze nincs az ügyhöz- hogy oldja meg Helyette! Hát hülye ez?! Ez is olyan ismerős szitu, csak kicsit nagyobban. Ott vannak Viktorék, akik nagyon-nagyon szeretnének megint a csúcson lenni. Önmaguktól nem tudták megoldani, ezért Ott a nép, úgyis instabil, szarban van és dühös is, na meg egész jó buli. Alapon felbőszítették őket, hogy helyettük oldják már meg azt, hogy takarodjanak el a szekfűsök a sunyiba. A kettő között annyi a különbség, hogy az első esetben mi nem voltunk birkák, a másodikban sajnos minden nemzeti ünnepet tönkre tesznek az ország agresszív birkái.

Ami pedig az országunkat leginkább jellemzi, az az irigység. Volt egy füge fa, amit egyik szomszéd ajándékozott a másiknak, mert jóban voltak. Ez a kapcsolat megromlott. Mindkét szomszéd rendszeresen szedte a termést, ami a kapcsolat megromlása után már nem volt olyan egyértelmű. Az ajándékozott azt gondolta, hogy mivel a fa neki lett ajándékozva, ezért az övé minden egyes füge. Az ajándékozó pedig továbbra is úgy vélte, hogy neki is van abban a fában része, és a termés egy részére igényt tart. Ezen jól össze vesztek. Kié legyen a potya füge?! a megoldás a következő lett: Ajándékozó fogta magát, kiment a fához, - ami mellesleg a járda melletti pici föld részen állt- amíg az ajándékozott nem volt otthon és elkezdte letördelni az ágait, egészen addig, amíg szerencsétlen fa úgy nézett ki mint akit elkapott egy tornádó. A fa törzsének a vastababb, megkínzott része éktelenkedett, mellette a ledobált fa ágak. Hát igen, ez is megvan nagyban. Nem adsz a nyereségből? Jólvan, akkor tönkre teszem és senkinek se lesz jó! Ha nekem szar, neked még szarabb lesz!

Igen, szeritnem most ez az országunk. Mindenki paranoiás, úgy gondoljuk, hogy minket csak meglopnak, holott ezt csak mi látjuk. Ha van vmi bajunk, elvárjuk, hogy más oldja meg, de nekünk marhára ne kelljen semmit se csinálni, se vállalni. Még akkor se, hogyha mi tisztességesek lennénk, akkor lehet hogy egy hangyányit könyebb lenne. Semmi sem elég jó. De az még mindíg titok, hogy mi lenne a jó. És irigyek vagyunk. Végtelenül irigyek. A másik munkájára, sikerére, életére. Elszomorító, de ez az Országunk. Szerintem.

Címkék: vélemény politika kritika társadalom butaság szerintem

Munkanélküliség

 2009.04.27. 17:15

Én egész egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egyeseknek miért jó ha munkanélküliek? Jó, azt értem, hogy egész nap mehet a here-vere meg a döglés és még pénzt is kap érte a "szerencsésebb", de akkoris, mi a jó ebben? Én már egy hónapja nem dolgozom és iszonyatosan utálom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire Sztahanovista vagyok, de komolyan. Valahogy, amióta nincs munkám, munkahelyem, azóta sokkal kisebbnek, kevesebbnek érzem magam, mint ezelött bármikor. Napról-napra várom, hogy megcsörrenjen a telefon, várom, hogy felhívjon egy-egy hr-es, hogy szeretne behívni állásinterjúra, de nem csörög, csak nagyon ritkán. Az e-maileket is csak félve nézem, mert ha kapok egy cégtől e-mailt akkor az a biztos nemet jelenti. Egész egyszerűen frusztrál, hogy egyik cégnek se vagyok elég jó. Miért jó ez? Mármint miért jó munkanélkülinek lenni? Egész nap otthon rohad az ember, mással alig találkozik, mint a családja, alig érik ingerek, belassul, elpuhul és eltunyul. Csak azért nem leszek dagadt, mert az ideg a gyomromba - ami e miatt az állapot miatt alakult ki, nem engedi hogy csúnyán tele zabáljam magam.

Egyértelműen kijelenthetem, hogy nem jó munka nélkül élni. Társadalmilag nem vagy elismert, mert nem vagy hasznos tagja, nem termelsz, nem csinálsz semmit, csak élősködsz. A családod, aki tulajdonképpen eltart, az ő szemükben sem vagy igazán teljes, mert mindíg ott lehet egy-egy gondolat, hogy "vajon mindent megtesz annak érdekében, hogy találjon magának állást?" És ugye mivel nincs állásom, ezért nagyon mozdulni se tudok semerre, mert mindenhez pénz kell és amíg csak fogy addig nem tudok nagyon pattogni. Szóval, aki azt mondja, hogy nem bánja, sőt még jó is hogy nincs munkája, azt mélységesen elítélem, még jobban mint eddig. Miféle hozzá állás ez?

Lassan kezdem  komolyan gondolni, hogy nincs munkád, nincs életed.

Címkék: munka munkanélküliség érték felháborodás kétségbeesés megbecsülés

süti beállítások módosítása